A nagylevelű hárs a mályvafélék családjába tartozik, hatalmas termete, terebélyes koronája erőt sugároz. Hazánkban főleg a középhegységi erdőkben és a Dél-Dunántúlon honos. Leginkább a bükkösök és gyertyános tölgyesek övében alkot előerdőt, az északi lejtőkön és szurdokerdőkben magas kőrissel, hegyi juharral él együtt.
Gyors növekedésű, közepes vízigényű faj, üde, mélyrétegű, humuszos talajban érzi jól magát, árnyékos fekvésben is jól fejlődik. A többnyire 20-25 méter, de kedvező termőhelyen akár 30-40 méter magasságot is elérő szépség lombkoronája kezdetben szabályosan kúpos vagy tojásdad, idős korában azonban terebélyessé válik. Zöldesbarnán vagy vörösbarnán fénylő fiatal hajtásai szőrösek. Széles, élénkzöld levelei szórt állásúak, csúcsuk röviden kihegyezett, a levél széle szabályosan és élesen fűrészes, a fogak kihegyezettek. Törzse hengeres, kérge fiatalon sima, zöldesszürkés színű, később sötétszürkés és hosszirányban mélyen repedezetté válik. A szinte talaj nélküli törmeléklejtőkön nemcsak szétterpeszkedő, a felszínen kígyózó gyökerei tartják meg, hanem lehajló ágai is meggyökeresednek és ágtörzzsé fejlődnek. Így akár már egy-egy fa is kisebb ligetté fejlődhet.
A nagylevelű hárs virága
A nagylevelű hárs finoman illatos virágai sárgásfehérek, a nyár elején, már június első felében nyílnak, az elsőként virágzó hazai hársunk. A virágok többnyire 3 tagú, néha 2-7 tagú csüngő álernyőket alkotnak, a porzószálak hosszabbak, mint a szirmok, bogernyő virágzata a levelek hónaljából nő. A fafaj kiváló méhlegelő. A hársméz intenzív illatú, gazdag flavonoidokban, emiatt kiválóan alkalmas a felső légúti betegségek, alvászavar enyhítésére, illetve görcsoldó hatása is van.
A hársak ültetéséről már a középkori kolostorkerteket bemutató krónikákban is lehet feljegyzéseket találni, s hazánkban a hársakat ültették elsőként kifejezetten díszfaként Mátyás király korában. A kolostorokon kívül templomkertekben, de udvarházakban, kastélyparkokban is előszeretettel telepítettek hársakat, illetve utak menti fásítás céljaira is. A fa szépsége főként szabad állásban érvényesül, a nagyvárosok páraszegény, szennyezett levegőjét, a száraz környezetet nem viseli el.
Érdekesség: a középkor szent fája volt a hárs, puha fája miatt nagyszerűen lehet faragni is, így például templomi szobrok készítéshez is felhasználták.
